Isonzo

A Postojnai cseppkőbarlang és Predjama várának megtekintése után egy hosszabb úton mentünk vissza szállásunkra, méghozzá a Soča folyót követve. 

Ha azt mondom Soča, akkor a rafting szerelmesei kapják fel a fejüket, de ha az olasz nevén említem, akkor szinte mindenkinek az I. világháború ugrik be. 

Szavakkal nem igazán lehet leírni, hogy milyen gyönyörű ez a folyó az időnkként áttetsző-türkiz, időnként smaragdzöld színével. 

Sajnos egyszer sem álltunk meg fotószünetre, csak a szemem párásodott be ahogy vágyakozva bámultam kifelé a busz ablakából. Azért a szervezett társasútnak is megvannak a maguk hátulütői. 

Egyszer azért mégis megálltunk, méghozzá Kanal városkánál (első kép), ahol fotóztunk és megtámadtunk egy fagyizót is. 

Következő megállónk a Boveci első világháborús katonai temető volt. A buszon ülve idegenvezetőnk az iszonytató 12 isonzói csatáról olvasott fel nekünk, melyet még kontrasztosabbá tett a gyönyörű táj. 

Borzalmas volt hallgatni, hogy micsoda értelmetlen mészárlás (nem mintha lenne értelmes) folyt itt bő két éven keresztül, melynek végén, a caporettói áttörés után az olasz haderők vesztesége több mint egymillió fő volt, a Monarchiáé "csak" ennek a fele.

A boveci sírkert fenyősorokkal van négy negyedre osztva, azonban csak az egyik negyedben vannak sírkövek, itt fekszenek a Monarchia hősi halottai. A másik három negyed azért üres, mert az olasz katonák maradványait 1938-ban exhumálták és kobaridi (Caporetto) emlékhelyre szállították.       

A sírköveken nincsen semmilyen felirat vagy megkülönböztető jel. Az a helyzet, hogy annak idején a monarchia katonáit nem különböztették meg nemzetiség szerint, így nehéz megmondani, hogy pontosan hány magyar katona halt itt meg. Kutatások azonban, mindenféle tényezőt figyelembe véve mintegy százezer főre becsülik a magyar veszteséget, mely nagyjából hatoda az olasz front teljes osztrák-magyar veszteségének. 

A temetőben tett látogatás egyszerre volt szép, iszonytató és megható élmény.

Kobaridi olasz katonai temető