Pletnázás


Szlovéniai körutunk negyedik napján, a korábbi nagy eső miatt elmaradt pletnázást pótoltuk be. Ismét ellátogattunk hát a Bledi-tóhoz ami ezúttal igencsak más arcát mutatta. Gyönyörűen sütött a nap, és csak a hegyek felett jelentek meg felhők, azok is kizárólag dekorációs célokból.
A pletnásaink már vártak ránk. Csoportunk két csónakba fért csak el. Mivel ezek a széles fenekű kishajók eléggé labilisak, ezért az evezős ember mondta meg, hogy ki hová ülhet, illetve arra kértek minket, hogy ha valaki feláll a csónak egyik oldalán, akkor a vele szemben ülő is legyen kedves felállni vele együtt, csak a biztonság és az egyensúly kedvéért. Természetesen ezek után senki nem mert moccanni sem. 
Nagyjából fél óra evezés után kötöttünk ki a tó közepén található kis szigeten. Mivel elég korán érkeztünk ezért szinte senki sem volt ott rajtunk kívül. A menetrend szerinti japán turisták pedig már éppen elmenőben voltak. 

A sziget jelképe az aprócska Mária mennybemenetele templom, melynek alapjai igencsak régre nyúlnak vissza, hiszen még a kereszténység felvétele előtt, egy ősi szláv istennő szentélye állt ezen a helyen. Írásos források szerint 1142-ben építettek fel a helyére egy román stílusú templomot. A XV. században átépítették gótikus stílusúra és ekkor épült fel a különálló harangtorony is. Két földrengés után is (a toronyba még a villám is belevágott) újjáépítették, jelenlegi formáját a XVII. században kapta. 

Egy nagyon érdekes monda is fűződik ehhez a templomhoz. Régen élt a Bledi-várban egy özvegyasszony aki bánatban minden pénzét összeszedve, rablótámadásban elhunyt férje emlékére egy kis harangot öntetett. Azonban szörnyű dolog történt, mert miközben át akarták vinni a kis szigetre, jött egy nagy vihar és elsüllyesztette a kis harangot a csónakossal együtt. Úgy tartják, hogy néha még most is lehet hallani a hangját a tóból. Mármint a harangét, nem a csónakosét. A szegény asszony még nagyobb bánatában fogta magát, elment Rómába és egy kolostorba visszavonulva élt élete végéig. Halála után valahogy a pápa fülébe jutott szomorú története, aki egy új harangot készíttetett és elküldte a templomba. A legenda szerint aki háromszor megkondítja a harangot annak egy kívánsága teljesülni fog. 

Az a megtiszteltetés ért, hogy a csoportból elsőként én próbálkozhattam a harangkondítással. Ha tudtam volna, hogy ez ennyire nem egyszerű, biztosan elvégeztem volna előtte itthon egy OKJ-s harangozói tanfolyamot. Mivel a harang igencsak halkan szól, én meg nagyon bőszen összpontosítva próbáltam rángatni, időnként rákérdeztem utastársaimnál, hogy kong-e már? Amikor megnyugtató választ adtak, akkor átadtam a kötél végét az utánam következőknek, akiknek persze jóval könnyebb dolguk volt már... 

A kis sziget a templomocskával valami álomszép volt. Egy teljes napot el tudtam volna ott tölteni úgy, hogy csak ülök (mondjuk a kávézó teraszán) és nézek. Azonban ez nem az a fajta kirándulás volt, sietnünk kellett vissza a partra, hiszen még három program volt aznapra betervezve. 


















Megjegyzések

Megjegyzés küldése