Ribčev Laz


A lenyűgöző Savica-vízesés után végre eljutottunk a Bohinji tóhoz is. A Bledinél lényegesen nagyobb, egy gleccser vájta völgyben fekvő tó eszméletlen színkombinációkkal rendelkezik, az egészen sötét kéken át az azúros, türkizes zöldig. A tó keletkezésének legendája, szerintem nagyon jól érzékelteti, hogy milyen gyönyörű hely is ez.
A mítosz szerint miközben Isten a világ teremtésén tüsténkedett, nagy igyekezetében véletlenül kihagyott egy kis csoport embert, ők nem kaptak semmit. Mikor Isten rájött a tévedésére, -gondolom sűrű bocsánatkérések közepette- a türelmesen várakozó népeknek ajándékozta ezt a helyet. Szerintem elég rendes kárpótlást kaptak. Érdekes, hogy a Bohinj név a szláv "Boh", vagyis Isten szóból származik. 

A tó felfedezésére legalább két napra lenne szükség, de nekünk másfél óránk volt rá, így csak a tó keleti végén álló Ribčev Lazba látogattunk el.  Ezen a ponton lép ki a tóból a Sava Bohinjka folyó, mely felett egy kis kőhídon átkelve érhetjük el a kis falucska nevezetességét, a Keresztelő Szent János templomot, melynek eredete a XIII. századik nyúlik vissza.










Megjegyzések

Népszerű bejegyzések